Saját prózám.....
*AZ ÉLET HÁZÁBAN*
A Remény előcsarnokában először a Bánat fogad...
-Nem értem...ki vagy Te..?!? -kérdem Én.
-Senki...csak egy múló Szeszély...-mondja.
Továbbmegyek, igen.
...s nem követ már valóban.
Jól láthatóan kirajzolódik egy új sziluett...Igen...Ő a Szeretet!
-Meddig maradsz??? - kérdem én...
-Ameddig gondolod, Rajtad áll!
Melléáll a kétség, és átöleli. Megijedek...de látom, ők egy pár...
Érzem, jól van ez így,... ez nem holmi múló Szeszély.
Harsonaszó hirdeti, erősnek kell lenni!
Kitartás kopog a párkányon, s az ajtón csendben kioson a Bánat.
-Olyan hideg van itt, nem érzed??!?
-Ez normális.- szól a Panasz. A Közöny nem felel...Ő már megszokta...
-Van itt valaki, aki tud nekem segíteni??
A Vágyat keresem, de az előbb tűnt tova.
- Leülhetsz, megvárhatod!.- mondja a Hit.
- Nem hiszem hogy visszajön...- mondom Én.
- Te csak ne sértegess, mert ez a Kilátástalansághoz vezet...
Csak Te lehetsz az igazi Társad! Senki nem vívhatja meg helyetted a Vágyad!
AZ ÉLET SZŐTT HÁLÓJÁN ÁT TÜNDÖKLŐ NAPFÉNYT ÉREZVE...MONDD...MI KELL MÉG A FELISMERÉSHEZ, HOGY ÉLSZ???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése